…Ahogy mondani szokás, gondolta Lisey, és elmosolyodott… de csak belül, ahol nyugodtan mosolyoghatott. Lekísérte könnybe lábadt szemű, fáradt nővérét a rövid, meredek padláslépcsőn, és ahogy lejjebb értek, a forróság is enyhült valamelyest. Aztán ahelyett hogy olyan baromságokkal traktálta volna, hogy a „remény hal meg utoljára”, hogy „mosolyogjon, és akkor a világ visszamosolyog rá”, hogy „a legsötétebb éjszaka i véget ér egyszer”, Lisey egyszerűen csak megölelte a nővérét. Mert néha ez a legjobb, amit tehetsz. Ezt annak az embernek is megtanította, akinek több mint húsz évvel ezelőtt felvette a vezetéknevét. Néha az a legjobb, ha hallgatsz. Néha az a legjobb, ha befogod a lepcses szádat, és állod a sarat.
Stephen King
