Tegnap elmentünk Sörházba. Kicsit reménykedtem, hogy ott lesz Mc. Táncoslábú, de mint kiderült a Bosziban iszogattak („ha tudtam volna, hogy ott vagy elmegyek :(”)
Na ezzel aztán ki lettem segítve.
A buli csendesen telt, persze nem a szó szoros értelmében, hanem igazából semmi érdekes nem történt.
Igaz egy régi árny feltűnt, az Andris, aki jó képű, jó szívű, csak épp nem kellettem neki anno (mi tagadás a cicababákra bukik) Hülye kidobók.:) Azért oda jött beszélgetni, igazán helyes, mint egy mesebeli herceg, de ez már a múlt. Úgy kb. 3ig meg sem lehetett moccanni úgy, hogy ültünk a seggünkön és iszogattuk a szebbnél szebb koktélokat! Semmi kedvem nem volt az egészhez, inkább otthon feküdtem volna az ágyimban, iszonyatos hiányérzet gyötört, hiányzott egy kéz, amit megfogattam volna.
Hiányzott A TÁNC, a lassú *odabújokhozzáhogyaszívverésétisérezzem* tánc. Ahogy nyakából árad a hő, és én az ő testéből kiáramló energiát lélegzem be… éltetőbb tud lenni, mint a levegő…
(Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy van a hot-dog ami, éltető, ugyan de majonéz nélkül csak egy kaja, de majonézzel maga a tökéj…persze ez megint micsoda gagyi hasonlat, de értitek…)
Vagy az, amikor úgy ölel át, mintha soha nem kéne egymást elengedni… ez nagyon hiányzott!
Na majd jövő héten, fő az optimizmus
Dokival is beszélgettem valamelyik nap, hétfőn fogunk találkozni.
Mc. Táncoslábú? Biztos, hogy nem vagyok neki közömbös („ha tudtam volna, hogy ott vagy elmegyek :(”), ami több mint jó, mert ő…
„egyedülálló” és nehéz lenne ezt feladnia, én meg még egy olyan kapcsolatba, amit a Dokival műveltünk nem megyek bele! A Doki… DOKI EGYEDÜLÁLLÓ, felülmúlhatatlan és eredeti. És baszottul hiányzik…
Nem hiszem, hogy lehetne olyan, mint régen, nem ringatom magam efféle álmokba. Elrontottuk, elrontotta, elveszett az A VARÁZS! A varázsos varázs, ami annyira boldoggá tett, ami annyira jó volt, amit eddig másban nem láttam...
Marad a plüsskutya (orvosi tanácsra), mert ő mindig itt van velem és az idióta gondolataimmal, érzéseimmel…
(És reménykedünk, minden akaratunk és észérvünk ellenére, mint a gyerekek!)
