„vigyél fényt a sötétségbe”

Ha valaki akar egy jó filmet nézni, ami nem olyan, mint a többi, ami nem olyan érzéseket vált ki mint a legtöbb -szeretjükavértegyedülharcolunkazobikellen- akkor nézze meg a Legenda vagyok-ot Will Smith-sel.

A bemutatójában egyből felfigyeltem rá, hiszen hogy is hagyhatott volta hidegen, amikor a főszereplő társa egy gyönyörű szép németjuhász. Az első kérdésem az volt: Meg hal a kutya? Bólogattak… nem néztem meg sokáig. Napok óta szemezek vele, ott volt Tomi asztalán a dvd. Tegnap megnéztük. Készszer bőgtem a filmen… pedig nem egy szerelmes romatissee történet…

Természetesen először akkor, amikor meg hal a Sam a csodálatos sárgaképű Német Juhász aki nagyon hasonlít az én drága Totomra. Azt hittem ki fogom bírni, és ha úgy hal meg ahogy én azt elképzeltem ki is bírtam volna, de sajnos nem…

A történetnek korántsem úgy van vége ahogy az elképzeljük… ezért bőgtem másodszor, de nem lövöm le a „poént”.

Nagyon ritka hogy egy film annyira meg fog hogy az napokig meghatározza a kedvem és nem tudok tőle szabadulni… gondolkozom…

Az Amerikai História X ilyen, A Pillangó hatás ilyen…

Az Én, Peter Pan ilyen

És most beállt a sorba negyediknek a Legenda vagyok is.

Hát újra kitört rajtam a kiskutyák iránti láz….

És megint nem fogok kapni, de nem is baj…. Vagy is de…. de majd kibírom….

Na ne…KISKUTYÁT AKAROK, kis német juhászt,

Pedig nem is vagyok legenda….