Elvesztem a zh-k az iskola a tanulás a ZsT-zés és a rossz net tengerében, ezért nem írok mostanában. Próbálok most egy hosszabb lélegzetű dolgot véghez vinni. Holnap például Lineáris Algebra Zh-m lesz. Tanultam, remélem meg lesz az eredménye!
Azon kívül, hogy fáradt vagyok, tök jó minden. Tegnap voltam Blues esten Kiskorsóban Eszterékkel, meg pár új ismerősömmel. Már fele annyit sem járok oda, bár nem is hiányzik. A hangulat jó volt, a zenészek nagyon ügyesek voltak. Mindenki éhező fülekkel ment szerintem, és meg kaptuk, amit akartunk. Tomi nem volt velem, edzésen volt. Tizenegy körül mentem haza hozzá, együtt bújtunk ágyba. Szeretek mellette aludni, nagyon megnyugtató. Mindig a tarkómon érzem a lélegzetét, a legjobb altatódal. A múlt hétvége volt az első olyan hétvégénk, amit együtt töltöttünk. Péntek délutántól hétfő reggelig. Azt hiszem, nem próbálom meg leírni milyen volt, mert nem lehet… Rengeteget hülyéskedtünk, főztünk egymásnak, pihiztünk, végre délben keltünk, nem úgy mint máskor. Nagyon jó volt!
Az egyik napomat Doki zavarta meg, hívott. Pár hete találkoztunk, amellett hogy közölte szeretné újra, meg szeretne össze költözni velem, nem történt semmi. Ez persze nem rajta múlt. Bár hiányzik, mint ember, mint férfi már nem. Nem tagadom, az egyénisége nagyon is hiányzik néha, nem rossz hogy néha találkozunk, nem kavar fel. Inkább megnyugtat, hogy jól van, hogy él, bár kicsit meg van zuhanva, úgy vettem észre. Erős fiú, kibírja. Én is kibírtam valahogy, nem így van?
Másról:
Drága Tig, örülök nagyon, hogy sikerült egyet közösen kávéznunk azon a szép napos reggeli órán. Remélem, megismételjük hamarosan.
Vasárnap lesz az én Drága Egyetlen Hugicám Szalagavatója. Már nagyon várom, hiszen én is meg lettem hívva, és az összes tudásom, szerencsém összeszedem, hogy ott tudjak lenni! Már nagyon hiányzol! És a táncot sem hagynám ki szívesen! Már csak pár nap…
Most megyek…