Napok óta puskát írok...azóta hogy csütörtök este rájöttem nem tudom metanulni az építészeti alapokat. Szombat estig folyamatosan (na jó kisebb otthoni munkákkal megszakítva) íírtam... szombat esete elmentem megnézni a belvárosban hogyan fúj a szél...nem fúj annyira de ittam azért egy búzasört meg néhány Bacardikkólát... Össze futottam az én Danimmal...nagyon jó volt...

vasárnap 11kor kelltem tanultam(vagy is puskát írtam meg bioszt tanultam) és tömtem a bucim gumicukorral amit apukámtól kaptam. Közben sokszor eszembe jutott Nussi. Hogy milyen jó lenne itt lenne, nevetnénk és ennénk a gumicukit. Ő még mindig beteg, úgy sajnálom szegényt....

WAlter most küldött üzit...nem bántásnak szántam...csak tényt közöltem, akkor iszol amikor akarsz, szabad ember vagy:) Remélem találkozunk valamikor

jahhhh

holnap elvileg DOKI....

Meghalt a város. Reggel 06:05-kor állították le a helyi járatos buszokat. A hozzájuk legközelebb lévő megállóban kellett vesztegelniük. A magányos buszok érdekesen festettek a szürke reggelben. A járdán nevetségesen közlekedő fiatalok sora próbált beérni az iskolába, még viccesebb volt ahogy a felnőttek próbálkoztak a tükörsima jégen. „Az ország korcsolya pályává változott” hirdette a rádió. Hát az ország többi városáról nyilatkozni ugyan nem tudok, de Pécs felvette zord álarcát. Az autók lépésben próbáltak közlekedni, és segélykérően csikorogtak a kerekek, ha a piros lámpa végre zöldre váltott…

A parkolóból kiálló Suzuki az enyhén leejtős talajon a padkáig csúszott. Nem volt nagy távolság, talán csak egy métert haladt oldalra az az autó, de olyan valószerűtlen volt az a mozgás. Még soha nem láttam ilyet. A benne ülő nő leállította a motort és telefonálni kezdett. Eltűnődtem, vajon kit hív. A férjét? Munkahelyét?

Haza indultam. Ismét egy parkoló. Az Audiból egy 30as pasi – öltönyben, szövetkabátban pont ahogy illik- szállt ki. Javában telefonált. Becsukta az ajtót és szerényen villant egyet az autóremek. Ugyan ebben a pillanatban a pasas megcsúszott és a fejét beverve az autóba, seggre ült. A telefon majdnem elém csúszott. A kijelző sötét volt. A kocsi riasztója természetesen bekapcsolt, de szinte rögtön le is állította. Nevetett. Örültem, mert hangos volt az a koppanás. A szám elé tartottam a kezem, mert nekem is vigyorra állt a szám. Nem tehetek róla, nem minden nap látok öltönyös fickókat a földön ülni…

A telefont felvettem, odabotorkáltam hozzá. Megkérdeztem jól van-e. Vörösre vált fejjel bólogatott. Mutogatta, hogy kettő, mondom jól van tényleg nagyon koppant a feje… Nagy nehezen felállt ami megint csak vicces volt abban a csúcsos elegáns cipőben. A nevetést abba hagyva elmondta, hogy ez már a második ma…(ja hogy ezért mutogatta, hogy kettő) Vissza adtam a telóját, és kéz és lábtörést kívántam neki. Megint röhögni kezdett. Megköszönte. Viszont kívánta és rám kacsintott. Vicces volt…

A város újra éled, járnak a futárok, járnak a buszok…minden oké…holnap kezdődik elölről

Hideg van. Nyomott a város és szürke. Ilyenkor csak Ákos tudom hallgatni, így tartom magam távol ettől a ridegségtől.

Sokan mondták már hogy nem mesélek eleget Tomiról, hogy mi van VELÜNK! Tudjátok, félek. Dokit kiírtam magamból, szinte minden percet… és úgy folyt ki a kezeim közül, hogy észre sem vettem. Nem akarok újra így járni.

Tamás álom pasi a rémálom hibájával együtt. A hiba, amiért panaszkodni szoktam, ha nem lenne nem is szeretném….

Akkor persze amikor, nem törődöm, akkor meg tudnám ölni, de azért utána mindig rájövök, hogy pont ez az ami annyira felnagyítja minden egyes jó tulajdonságát!

Gondoltam, hogy felsorolom, mit is szeretek benne, mert hát valjuk be, nem egy kopasz izom pacsirta… De nem kell felsorolnom… Ez meg marad nekem…Itt belül, és amíg én tudom ezeket, és érzem, és ő is érzi addig minden rendben lesz…

„…ahogy a vonat szétrobbantja maga előtt az éjszakát.”

„A jobb oldali szárnyról vagy kilenc mérföldre hatalmas viharfelhők között villámok gyúlnak. A szaggatottan cikázó fényben a felhők áttetszővé válnak – olyanok most, mint megannyi, sötét gondolatokkal bélelt hatalmas agy.”

„Ami a vérfarkasokat, vámpírokat meg egyéb, a csillagos éjszakában tekergő lényeket illeti – ahhoz ezüst kell, rendes, tisztességes ezüst. Szörnyeket csak azzal lehet megállítani. Csak azzal…”

„Úristen, gondolja, a saját múltam emésztőcsatornájába kerültem!”

„Odalenn zsákként dőlnek ágyukra a mezei munkától hátfájós gazdák, álmodják higanyként tovatűnő álmaikat, és közben ki tudja, mi mocorog csűreikben, pincéikben, földjeiken, mialatt a villám kószál, és dörög az ég? Az ilyen dolgokról biztosan senki sem tud; a gazdák csak annyit tudnak, hogy éjszaka elszabadul a lappangó erő, és a levegőt megbolondítja a vihar feszültsége.”

(Amikor olvasok egy könyvet mindig behajtom a lapot és megjelölöm egy ceruzával a nekem tetsző, és engem elgondolkoztató idézeteket. Ime egy csokor Stephen King: AZ című könyvéből. Kezdj velük amit szeretnél...)

Nem tudom hogy-hogy fog még ez a blog alakulni, azt tudom miről fog szólni, csak az összhang nem rajzolódott ki. Most villog az a kib*szott kurzor, de nem tudom hogy is fogalmazzam meg. Na jó kezdjük az elején.

Egy szőke kisfiút visz az anyukája az oviba, és egy barna kislányt is épp ugyan így visz épp ugyan abba az oviba egy másik anyuka. Összetalálkoznak és az úton beszélgetni kezdenek. A két kisgyerek jól szemügyre veszi egymást, nem is gondolják, hogy az elkövetkezendő 18 évben mi fejlődik majd ki közöttük. Dráma nem lesz túl sok, szeder, megértés és összhang... 18 év ennyire képes... "csak" Hiányzol Danikám nagyon....

Lássuk csak még barát: Talán P kell megemlítenem (nem írom ki a nevét, aki olvassa ezt a blogot nagyjából úgy is tudja kiről beszélek). Ő az én őrangyalom, tudom hogy ugrana ha szólnék hogy baj van, nincs ki mondva, de tudjuk hogy fontosak vagyunk egymásnak, szeretünk együtt bulizni, éjszakákat átbeszélgetni, nevetni, sörözni, koncertre járni. Felhívjuk egymást rendre és smst is váltunk elég gyakran... Ha lelki gondja van felhív vagy engem vagy nővérem, fizikálisan ugyan nem tudom megvédeni, de bármikor bárki ellen kiállnék mellette ha arról lenne szó, és tudom hogy, ez kölcsönös. Ennél több nem is kell.

Az én Húgom Nussi: Meglátni és megszeretni. Nem tagadom interneten ismertem meg, rengeteget beszélgettünk, mielőtt találkoztunk volna. A találkozás egy Pesti  Klubban volt, nagyon jó volt, nagyon sokat nevettünk, igazán semmi zavar nem volt köztünk. Őt nagyon Szeder! Azóta is... és mindig és mindenkor... Ő az én legjobb barátnőm...

Azt hiszem ennyi az én igaz barátaimnak a száma. (akikhez nem fűz rokoni viszony, mert nővérem kihagytam a felsorolásból...)

Bennük feltétlenül, 100%-ig megbízok. Nincs csomó. Tudom hogy, nem szúrnának se szíven, se hátba. Tudom, hogy én se tenném meg velük, ismerem a határaikat, ők is az enyémeket. Több emberről azt hiszem ugyan ezt nem mondhatom el, van még pár ember akiket kedvelek, sőt rengeteg ilyen ember van, de ha a szívemet el kéne osztanom akkor kapna Anyukám, Apukám, Ivett, az Ivett kisfia, Tamás (már ha elfogadja) Dani, P és a Húgom!

Mc Szeretni való? Igen kedvelem, de ő most elfog tolni magától, meg is értem... legyen így... de akkor nekem is ezt kell tennem... így meg lesz a csomó.

Tegnap, amikor először hívott: Közölte, hogy most ért Pécsre. Ha akarok, átmehetek, de még mindig beteg. „nem akarom, hogy elkapd.” Kicsit rosszul esett ugyan, hogy nem akar látni, de megmagyarázták, hogy milyen jó fej, hiszen, nem akarja, hogy beteg legyek. Nem is mentem át hozzá. Fél 11 körül értem haza Mc Szeretnivalóval tv-ztünk meg neteztünk a koleszban. Haza indultam, egy jó kis összeveszés után. Metsző hideg vágta meg a testem az utcán. Jól esett, most ezen a télen először. Éreztem, ahogy az arcom, a fülem égni kezd, és szépen lassan a kezem is. Felszálltam a buszra, majd egy másikra, pont jól jött ki a lépés, ami igen csak ritkának számít már ilyen késő este. Haza érve, ledobáltam a cucaim és elkezdtem fogat mosni. Csörgött a telefonom: Mc Szeretnivaló. Hát beszélni nem tudtam nagyon, mert a számban a fogkefén kívül még egy jó adag fogkrémhab is volt. Nagyjából azért elmondtam neki, amit kérdezett. Letette.

Rögtön ezután következett a második hívása Tominak: „azt hittem átjössz…” hát azt hittem nem akarod. „rosszul hitted” Átmenjek?  „Gyeeerreee”

Füttyentett…. (ahogy W. mondaná, de nem érdekel)

Felöltöztem, átmentem. A gép előtt ült reszketett a láztól, és azzal a hülye focis játékkal játszott, amit utálok. „Most hagyd abba és nyomás be a takaró alá…” kisfiús vigyorral (amit úgy imádok:)) vonult be az ágyába. Betakargattam, megpuszilgattam, megmértük a lázát, szerencsére nem volt olyan magas. Kapott teát és engedélyeztem még egy Jóbarátok részt is.;):)

Végre sikerült tisztáznunk a szilveszteri súrlódást is, és megnyugtatott, hogy bár tényleg nemért egyet a tetoválásommal, attól még szépnek tart. (erről még nem meséltem, de kedves barátja D az újév hajnalán egy ilyesfajta mondatott nyögött ki nekem: „Tamásnak még ez a tetoválás se tetszik, pedig milyen jó!” Oké a tetoválás az oké, de mi az a „SE” akkor mi az, ami még nem tetszik neki rajtam”) Erre is választ kaptam. Igazából nem kerteltem kerek perec elmondtam, hogy mit mondott D és rákérdeztem a „se-re”. Azt mondta, hogy tuti nem mondott neki mást, és h minden tökéletes rajtam, minden tetszik neki! (nagyon-nagyon jól esett) Ja meg hogy, megfogja kérdezni D-től mire gondolt. Hát mondom Jó, alig várom, mit mond!

Összebújtunk és sokáig hallgattam, ahogy lélegzik, majd én is az álmok mezejére léptem.

Jó volt mellette elaludni. Több mint jó…

Beszélj hozzám, mondd újra el
Hogy a világ botrány
de holnap mégis élni kell.

Itt nem vagyok idegen
Fekszem a szíveden
és hallom, hogy dobog.

A fekhely mellet most is töltve áll
a hűs borospohár
Itt érzem, otthon vagyok.

(Nem is tudod, milyen nagy dolog...)

Én ordítok néhanap
tudom, hogy bántalak
Csak szidlak a semmiért.

Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
(...folyton megkísért)

Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!

A szájak szélén gyűlölet
és harag remeg
A világ nagy beteg.

Te boldog vagy, hogy van kit féltened
egyetlen életed
Ennél komolyabban nem veszed.

Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.
(...képesség)

Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
(...csak adj hitet)


Beszélj hozzám, mondd újra el!
És adj hitet!

Sokszor sok embertől hallottam már, hogy többé nem fog szeretni senkit és semmit. Sőt az is lehet, hogy én is mondtam már ilyet. Ilyenkor azt hiszem, a bosszú mondatja ezt az emberekkel. Bosszúból vonják meg a világtól a szeretetüket. Nem is tudják, hogy ezzel nem a világot fosztják meg a szeretettől, hanem magukat. Vannak, akik ezt belátva, magukat óvnák meg, azzal hogy többé nem akarnak szeretni, ez az „érzelmi üszkösödés”.

Régen anyukám is mindig azt mondta: „Kislányom, te mindent csak utálsz. Utálsz suliba járni. Utálsz tanulni. Utálsz kimenni a hidegbe, meg mosogatni, megtakarítani, meg tanulni, jah meg tanulni is. Utálsz engem, meg a tanáraidat. Stb.” Igaz csak 16 voltam, de annyit azért tudtam, hogy szeretek a barátaimmal lenni, szeretek bulizni, sörözni, olvasni, tv-zni, netezni, sőt még tanulni is, ha épp érdekelt a dolog. Szeretem a szüleimet, a tesómat, a kutyámat. Szerettem akkoriban a feketeszínt, szerettem festeni a hajam, szerettem körmöt lakkozni. Szerettem a Black Metalt, szerettem a „hörgős zenét”.

Azóta eltelt 5év, és bár már más dolgokat is szeretek azóta, tudom hogy szeretet erőt ad, és kitartást. Igen is jó, ha az ember tud szeretni. Nincs jobb érzés annál, mint, hogy szeretetből csinálsz meg valami. Mondjuk egy vacsorát a párodnak. Vagy szeretetből segítesz a szüleidnek, pedig hulla fáradt vagy. Szeretettel veszel ajándékot, és azt szeretettel adod át.

Manapság ez a szó, Szeretlek túl sokszor hangzik el. Vannak emberek, akik magukat, mások a párjukat nyugtatgatják ezzel a szóval „Persze szeretem, hiszen megtesz értem nekem bármit, tartozom neki ennyivel.” „Jól van persze szeretlek, csak menj már a tv elöl.”

Én próbálok tartózkodni ettől az „sz” betűs szótól. Kimutatni, érzetetni úgy is sokkal nehezebb, kell a kihívás.

            Nem tudom, hogy jött most ez az egész, de az biztos: Nem mindenki érdemli ki a szeretetünket, ezért vigyázzunk, kinek adjuk. Én nem vagyok a kevés embert és dolgot szerető emberek tagja, még is nagyon vigyázok minden kicsi érzésemre is.

Köszönet azoknak az embereknek, akiket szerethetek!

(Apa, Anya, Ivett, Tomi, Dani, Nussi,Pasker, Gabi, Walter, Proci, Rita…stb. ők biztos hogy N1-ok az életemben)

Ui: Hugim gyógyulást kívánok, és máskor vigyázz magadra jobban! Sok puszi)

Év összegzés:

2008: alapjában véve tanulságosan szar év volt. Jó hogy vége, kár hogy nincs rá semmi biztosíték, hogy jobb lesz.

Februárban már meg volt az első szakításom, amit ugyan nem bánok, de máskor inkább kihagynám az exemre rendőrthívós, ordítozós, félős, titokban Dokival smsezős időszakot. Márciusban kezdődött az egész Dokis ügy, az elején kíváncsiságból, csak szex és más semmis kapcsolatból egy igen erőteljes egymással harcolós, vívódós, hol jó hol nem jó, de mindenkép egyedi és varázslatos és megismételhetetlen. Egy jó pszichiáter és egy megzuhant diáklány nevetséges majd egyre komolyabb kapcsolata, ami mára már egy ismerősi viszony. A nyár eleje így telt, hol vele, hol nem. Nem dolgoztam túl sokat, és valahogy semmi sem ment. Nyár végén közölte a drága sulim, hogy áttettek költségtérítéses képzésre, így az anyagi problémáim az év következő felére biztosítva voltak. Nyár végére túl voltam a második szakításomon is…

Úgy érzetem magam, mint egy jó nagy rakás….   Szerencsétlenség. Egy hülye, naiv nem törődöm csajnak, aki meg sem érdemli, hogy bárki szeresse. Azt hiszem ennél mélyebben még soha nem voltam, és remélem nem is leszek. A kudarcok hegei azóta is jól kivehetőek, és az egykor olya kemény, erős, nagyon ritkán sírós csajból egy hülye nyavajgós féltékenykedős lány lettem. Elég brutálisan neki álltam a bulizgatásnak és az ivászatnak is. Egy ilyen részeg pillanatomban láttam meg Tomit, és hogy, hogy nem, arra jutottam: leszólítom. Bár már régebbről ismertük egymást, csak köszönő viszonyban voltunk, vettem a bátorságot és oda mentem hozzá. Tíz perc beszélgetés után, meg hívott egy koktélra, így biztos lehettem benne, annyira azért nem bánja, hogy oda mentem (állítása szerint akkor még nem sejtette, hogy akarok tőle valami ----talán akkor még én sem.) Táncoltunk, elég sokat, mire végre megcsókolt. A bulinak vége lett, ő haza indult. Én is haza találtam valami iszonyatos hajnali órában( ő nem is mert kb 8óra volt) Több iwiwes levél, és még egy csókolózós részeges buli után, végre egyszer felhívott, hogy most már menjünk együtt bulizni, ez volt szeptember 29-én. Akkor fogta meg először a kezem. Bátortalanul, de kedvesen és ekkor kaptam meg tőle az első józan, de nem józanító, inkább megrészegítős csókot. (ez az évnek nem a rossz oldalához tartozik). A féltékenykedős lány kénytelen volt össze szedni magát, mert a nemhívfelnapotnaegyszerakkorsírok tulajdonság nem jött be se neki, se a megmentőnek. Próbálkozok, próbálkozok….

Az évnek vége lett, és kezdődik egy másik.

Egy remélhetőleg sokkal jobb év….

Illendő lenne valami hosszabbat írni, de nem tudom sikerül-e. Az utóbbi időben annyi meglepő dolog történt…

A szünet csendesen telt. Karácsony a szokásos veszekedéses szobában bőgős vigasztalós. Persze aztán kibékülős. Voltam a középsulis legjobb barátnőmnél. Nagyon jót beszélgettünk, fel sem tűnt mennyire hiányzik…

A fura dolgokról? Tamás,… akivel egyszer majdnem elkezdődött valami, csak sajnos csúnya véget ért. Mindig is bántott a dolog, mert nem értettem. Nem értettem miért rázott le, miután hónapokig, sőt már évek óta akarta volna, hogy találkozzunk, hogy beszélgessünk, és még kitudja mit…

Megtörtént, találkoztunk. Két teljes napot töltöttem vele, és nem bántam meg. Elment haza és többet nem láttam, még kaptam pár nem érek rá smst. Megfordult a helyzet… akkor már én akartam és ő  nem….

Lényeg, hogy itt az év utolsó napjaiban bocsánatot kért, mert, hogy nem volt fair, amit csinált… „Éreztem, hogy beléd tudnék szeretni, de 300km az túl sok lenne, ezért még az elején véget vettem neki”--- nekünk. Hát örülök, hogy újra beszélünk legalább, nagyon jó embernek ismertem meg.

Más

Mc Szeretni való átjött hozzánk a szünetben a kis Húgával. Olyan hülye volt a szituáció hogy hihetetlen. Bevallása szerint, iszonyú zavarban volt, nem értettem mi van. Kb. én álltam és néztem, hogy hülyülnek a Húgával… hozzá szólni a dolgokhoz nem tudtam…emiatt kialakult egy elég kényelmetlen helyzet.

Még fura…

Sérót váltottam…most olyan tüncis kis hajam van hol rövid, hol hosszú és amúgy szerintem tök jól áll…és szeretem is.

Még fura…

Tig felhívott 31-én este, hogy itt lesz szilveszterkor és még hívni fog, hogy hol, de nem hívott…

Még fura…

Makk Gábor, Pécs legjobb pasija. Egyszer volt vele egy éjszakám, most a szilveszteri bulira szinte sírva jött, hogy őt senki nem szereti. Na persze, állati jó ember, mindenkinek segít jó képű és majd én elhiszem, hogy tök egyedül van. Leszögezem tök egyedül volt, beszélgettünk, és elmondta, hogy rájött neki nem egy éjszakára kellenek a lányok, ő szeretni akar, és azt akarja, hogy szeresse valaki. Megbeszéltük a mi egy éjszakánkat, mondtam neki, hogy hát te mondtad, hogy „csak egy éjszaka” (ami nekem pont megfelelt, mert akkor épp pasit nem akartam, de az önértékelésem a béka segge alatt volt). Erre az volt a válsz, hogy már megbánta. Jah, most erre mit mondjak.???!!! Így is Tomim tök féltékeny volt, hogy táncolok vele…(nem mintha tudná, hogy volt köztünk valami régebben) Muttam neki egy tök jó csajt hogy menjen, szedje fel és elköszöntem. Megitta a piáját és haza ment. Soha nem akarom többé ilyen szomorúnak látni….

Még fura…

Megismertem Gabit, nővérem nem nagyon csípi féltékeny rá (vagy féltékeny volt rá), de én annyira megszerettem. Azért érdekes ez, mert eddig nem nagyon különbözött emberekről a véleményünk… Gabi egy édes lány, szép okos, kicsit ugyan túl lelkes, néha naiv, de jó vele beszélgetni, édes, ahogy nem tud táncolni, szeretem, ahogy az esküvőjéről beszél. Imádni való, ahogy szereti a vőlegényét… egy igazi tündér…

Szilveszter?

Jól telt, Gabival sokat nevettünk, bánatunkban pezsgőztünk, becsiccsentettünk, táncoltunk. Tényleg tök jó volt.

Jah még egy furi dolog:

Még a Jóbarátokon is elbőgtem magam…beteg vagyok!!!!!!!!!!!!!!

nem tudom már kinek mi a jó kinek, mi nem jó

elegem van...

Boldog Karácsonyt Nektek!

Reggel van még most is és nem rég szakadtunk el. Kicsit rohantunk, mintha a felöltözés után elmentünk volna egymás mellett. Ma is bement, bement a vesztőhelyre „nem maradok sokáig” jeligével. Tegnap korán lefeküdtünk aludni, már annyira fáradt volt, már úgy sajnáltam. Legszívesebben csak simogattam volna egész éjjel, hogy szépek legyenek az álmai, és végre egy jó hosszút tudjon aludni. 22 órakkor, két Jóbarátok rész után, bújtunk a takaró alá, szinte azonnal elaludt. Hallgattam, ahogyan kissé nehézkesen veszi a levegőt, lélegzett…

Elaludtam. A reggelt nem jelezte a telefon és mikor kinyitottam a szemem ő engem nézett, éreztem a kezét a csípőmön. Puszit nyomott az arcomra és végig simogatott. Jó érzés volt, olyan szeretet teljes. Még vagy fél órát töltöttünk egymás karjaiban, amikor végre sikerült kideríteni mennyi az idő… akkor kezdődött az elcsúszás….

Szájra puszi, elköszönés. Délután találkozunk….

Igen addigra kell neki ajándékot vennem, és már tudom is it kap, és addig még magamnak is kell ajándékot vennem…:)

„vigyél fényt a sötétségbe”

Ha valaki akar egy jó filmet nézni, ami nem olyan, mint a többi, ami nem olyan érzéseket vált ki mint a legtöbb -szeretjükavértegyedülharcolunkazobikellen- akkor nézze meg a Legenda vagyok-ot Will Smith-sel.

A bemutatójában egyből felfigyeltem rá, hiszen hogy is hagyhatott volta hidegen, amikor a főszereplő társa egy gyönyörű szép németjuhász. Az első kérdésem az volt: Meg hal a kutya? Bólogattak… nem néztem meg sokáig. Napok óta szemezek vele, ott volt Tomi asztalán a dvd. Tegnap megnéztük. Készszer bőgtem a filmen… pedig nem egy szerelmes romatissee történet…

Természetesen először akkor, amikor meg hal a Sam a csodálatos sárgaképű Német Juhász aki nagyon hasonlít az én drága Totomra. Azt hittem ki fogom bírni, és ha úgy hal meg ahogy én azt elképzeltem ki is bírtam volna, de sajnos nem…

A történetnek korántsem úgy van vége ahogy az elképzeljük… ezért bőgtem másodszor, de nem lövöm le a „poént”.

Nagyon ritka hogy egy film annyira meg fog hogy az napokig meghatározza a kedvem és nem tudok tőle szabadulni… gondolkozom…

Az Amerikai História X ilyen, A Pillangó hatás ilyen…

Az Én, Peter Pan ilyen

És most beállt a sorba negyediknek a Legenda vagyok is.

Hát újra kitört rajtam a kiskutyák iránti láz….

És megint nem fogok kapni, de nem is baj…. Vagy is de…. de majd kibírom….

Na ne…KISKUTYÁT AKAROK, kis német juhászt,

Pedig nem is vagyok legenda….

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Tanulj meg a sarkadra állni! Otthon találkozunk!

Otthon…

Elképesztő és egyben meglepő dolog történt tegnap. Tamás, az én Tomim, meghívott vasárnapra a nővére születésnapjára….

Ott lesz az édesapja, az édesanyja...minden családtagja. Sőt azt is mondta, ha túl nagy falat ez nekem, akkor majd egyszer máskor menjek el, csak a szüleihez, majd csak a nővéréhez.

A nővérének van egy tündéri kisbabája. Bencének hívják! Gyönyörű szép kisfiú…

-Mondj egy valamit, ami jó bennem!

- Hát... TE !

Valamelyik nap olvastam egy cikket, ami a "nem akarom karácsonyra" ajándékokról szólt egy 24-es lista keretében.

Jöjjön az én listám:

1. szoli bérlet. mindenki aki szép fehérbőrűnek született, maradjon is az...:)

2. romatic cdt... bár legfelejebb elvágom vele a torkod :)

3. pizsamát, max ha ultra cukker :D LOL

4. edzőtermi bérletet, tudjátok ha a lustaság fájna...

5. konyhai eszközöket...kivétel egy jó szakácskönyv:)

6. étcsokit (nem szeretem)

7. tök drága cuccot (rossz ha nem tudom viszonozni)

8. holokauszt emlékkönyvet

9. kisebbség elnyomása Magyarországon című könyvet

10. szőke hajfestéket :)

Több nem jut az eszembe

Amivel nyugodtan meglephetsz: :)

1. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :) (ezt nagyon szeretném) ;)

2. Csokit minden mennyiségben (ne ét csokival légyssziii)

3. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

4. Csokit minden mennyiségben

5. plüss állat, de eredei színű, szóval ne rózsaszín kutya meg zöld oroszlán. :)

6. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

7. párna...az mindig jól jön:)

8. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

9. ékszer, parfüm - csak ha jól ismersz!

10. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

11. KÖnyv- csak ha ismersz!!!

12. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

13. Cd- Csak ha ismersz!!!!

14. KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

15. na jó ha nagyon gazdag vagy és van felesleges pénzed akkor utald át névnélkül vagy dobd a postaládába :)

16. Nussi meglepetésből meglátogat

17. Föld körüli utazás (eljöhetsz velem, és a társaságommal hálálom meg :) LOL)

18. Indiai út.... - aki ismer tudja....

19. Alkoholt.... Unikum, pálinka, sör... na jó Tequila! :)

20. ha még nem említettem volna: KIMI RäIKÖNNEN masnival vagy tejszinhabbal :)

BOLDOG KARÁCSONYT!!!!

Hiába sír a szád, hogy nem értenek
Hiába mondanád, hogy nem érte meg
Keress még, ha kell, szeress még
Csak összezuhanni ne tessék
Csak legyen kenyér és legyen bor
Legyen békesség köztünk mindenkor

Éltem s nem értettem, féltem, de élveztem
2 percre nem figyeltem és

"Két dologról is akartam írni még tegnap, de elfelejtettem az egyiket, tegnap meg túl fáradt voltam és nem írtam le. Ez a mai nap is prímán jött ki, mert elaludtam és esélyem sincs suliba menni, mert már nincs busz, úgy hogy a 3. órámra beérjek és ma csak az az egyetlen fontos órám NUKLEÁRIS TECHNIKA! Na nem baj megúszom valahogy ezt is.

Amiről igazából akartam beszélni az, az hogy vajon miért hiszik azt emberek, hogy a szerelem gombnyomásra működik. Gondoljatok bele milyen jó is, lenne, ha lenne egy kis távkapcsoló, és amikor beléd szeret valaki, csak rá irányítod és szerelmes is lennél belé! Amikor meg már nem szeret, lenne egy „KI” gomb is.

De sajnos ez nem így működik. Én úgy képzelem el a szelelem kialakulását, hogy,

Pl.: 1. Jön veled szembe az utcán valaki. Meg is jegyzed magad hogy „te atya ég de jól néz ki”! Elő is varázsolod a legszebb mosolyod, mire ő is rád vigyorog. Aztán elmentek egymás mellett. Visszanézel, pont akkor ő is. Zavarba jössz. Megint visszanézel. Ő is. Többet már nem mersz utána nézni, mert akkor végképp zavarba jönnél, ha megint lebuknál, hogy a fenekét bámulod. Másnap is jön veled szemben pont ugyan akkor. Megkérdezi az időt, vagy kér egy zsebit. Nem lényeg, fő hogy szóba elegyedtetek. Aztán innen már minden simán megy…

 2. Az állandó haverjaiddal ülsz a kocsmában, iszogatod a söröd, beszélgetsz, amikor meg látsz egy idegen srácot. Meg is jegyzed, hogy eddig még nem láttad erre mire valamelyik haver, elmondja hogy ki ő, mik terjednek róla, mit iszik, hol lakik, miért nem jár ide, és hogy most miért van itt! Hirtelen mindent meg tudsz róla, de azért téged még mindig érdekel. Ezért aztán felállsz és mész az illemhelyiség felé. A tekintetetek összeakad mire ő, megindul feléd és megkérdezi nem akarsz-e inni valamit inni. Te mondod, szívesen de csak a meghívó társaságával…na innen már is kialakulhat

3. A net: Otthon ülsz. Unatkozol. Egyszer csak meglátsz egy helyes srácot HotDogon. Nem is foglalkozol vele, de visszanéz rád és még pimaszul ír, hogy pl.:”imádom a tetkós lányokat” hát erre mit teszel vissza, lépsz profiljára és megírod hogy „én meg a tetkós srácokat”Itt aztán beszélgetés, msn, találkozás, ámultba majd szerelembe esés aztán koppanás. Na nem baj nem is azért írtam ezt a blogot hogy panaszkodjam csak, mert valaki azt hiszi, hogy olyan egyszerű szerelmesnek lenni egy olyan emberbe, akit barátnak gondolsz.

Ezt a blogot Ferinek ajánlom, de mellette remélem, nem olvassa el, mert akkor megint kezdődik minden, előröl! De ez azért érdekesre sikerült azt hiszem…."

Muszáj megemlítenem valakit, aki mellett nem mehetek el csak úgy.

Mc Szeretni való, így neveztem el. Nem olyan rég ismerkedtünk meg, egy buliban, konkrétan szegényt leszólítottam enyhe alkohol mámoros pillanatomban. A már első ránézésre is szimpatikus, jó kiállású fiatalember félénken nézett rám. Nem bántam meg, mert egy olyan ember engedett belátást az életébe, amilyen nagyon kevés van. Nem, nem tökéletes. Neki is vannak hibái, mint mindenkinek, de annyira emberi, annyira őszinte, egyszerűen szeretni való. Nem értettem hogy, hogy lehet ennyire megbántott és szomorú. Legszívesebben mindig vele lennék, hogy felvidítsam, hogy mosolyogni lássam. Inteligens, okos, büszke, humoros és van benne kellő tisztelet olyan dolgok felé, amik ezt megérdemlik. Annyira de annyira magával rántott, annyira megszerettem. Sajnos lehet, hogy már el is veszítettem. Úgy érzem kiszakítottak belőlem valamit, és ő ezt nem is tudja, hiába írtam le neki, nem is hiszi el. Nem akarom elveszíteni, ő annyira jó ember…

Ezt a bejegyzés még a hétvégén született. Lapra írtam le otthon. Úgy éreztem ennek is eljött az ideje.

2008.08.20. volt, sütött a Nap. Kirándulást beszéltünk meg aznapra, ezért Pécsre utaztam. Érzetem, hogy baj lesz. Rossz előérzetem volt. Beszálltam az Ibizába. Nem volt jó kedvem. Ő egy turista térképet nézegetett, kérdezte, hogy merre menjünk. Nem tudtam válaszolni, nem is érdekelt. Elindultunk. Nem szóltunk egymáshoz nagyon. Valami falut indultunk megnézni, amit egy ismerőse ajánlott neki, már hogy nézze meg. Meg is találtuk, de nem volt érdekes, így kihajtottunk. A bekötőút mellé leparkolt. Tudtam, hogy most fogja megmondani. Így is lett. Állítása szerint nem tud miattam ismerkedni. Meg nekem egy normális pasi kell nem olyan, mint ő (még jó, hogy jobban tudja). Hagyjuk abba. Ne találkozzunk egy darabig. Lépjünk tovább. Sírtam. Nem hallhatóan, de láthatóan. Visszaszálltunk az autóba és haza indultunk. A panel előtti parkolóban álltunk meg. Miért csinálod ezt velem? - kérdeztem. Nem akarlak bántani! –válaszolta Most bántasz - ordítottam volna, de csak erőtlen halk motyogás lett belőle. Kiszálltunk, és a parkoló padkáján ücsörögve beszélgettünk, vigasztalt…

Micsoda idilli kép… Többször megölelt, azt hiszem, pont egyel többször, mint kellett volna. Nem mondom hogy rá vett, mert én is akartam, de végül Szigetváron találtam magam. Az utolsó, mondogattam magamnak, folytak a könnyeim. A vállára hajtottam a fejem, de ő nem vette észre, vagy nem akarta észre venni. Felkelt és kiment a fürdőbe. Felültem az ágyon és végig simogattam a lepedőt. Így találtam rá a fülbevalóra. Tudjátok olyan kis lógos, a végén virág, a közepén csillogó kővel. A vége után kezdtem kutatni, meg is lett. Pont a helyére illesztettem amikor belépett. Némán a fülbevalóra bámult ami még a kezemben volt. Nem kellett a közömbös hangom után kutatni magamban, már a nyelvemen volt. (azt hiszem itt tört bennem el valami, ezután már csak a régi Mc Biget kerestem) „mond meg a lánynak hogy a végét is megtaláltam” és ezzel a lendülettel az éjjeliszekrényre tettem. Felöltöztem és a bejárati ajtó előtt vártam, hogy ugyan ezt tegye ő is. Hányingerem volt, és a fejem is fáj a sok sírástól. Most először éreztem magam mocskosnak tőle. A kulcs halkan kattant a zár végezte a dolgát. Haza vitt, az úton senki nem szólt semmit. Én némán folyattam a könnyeimet. Nem is tudom mi fájt jobban. Hogy megcsalt, vagy hogy vége, vagy hogy ennyire félre ismertem, vagy hogy ennyire naiv voltam (megint). Megérkeztünk, és az „azt hittem ennél többre tartasz” mondattal kiszálltam a kocsiból. Felmentem. Nővérem látta, hogy baj van. Elmondtam neki a fenti sztorit, és kínos röhögésben törtem ki, talán mert megcsalt, talán mert véget ért, talán mert ennyire félre ismertem, de legfőképp mert ennyire naiv voltam (MEGINT)! A maradék könnyem a magam szánalmasságán nevetve folyt ki belőlem. Szegény nővéremen csak a Doki ellen irányuló dühöt láttam, és látom még most is ha szóba kerül. Felsegített. Elmentem zuhanyozni. Nem vágytam másra jobban mint hogy lemossam magamról az illatot, amit annyira szerettem. Gondolkozni próbáltam de nem ment… Ennyire azt hiszem senki nem tört meg… Még András sem anno, pedig az is brutális volt. Kijöttem és bevettem, két fejfájás csillapítót, kicsit ledőltem. Nem álmodtam. Felébredtünk és elmentünk megnézni a tűzijátékot a pécsi bandával, jó fej volt mindenki, éreztem, hogy szeretnek. Tudtam, hogy nővérem szólt nekik, hogy találkozzunk.

Másnap kaptam egy smst: „Miért éreznéd magad kevesebbnek egy fülbevaló miatt?” (na vajon miért?)

Ezután, a nap után még kerestem a régi Doktor urat, de sehol se találtam, legfőképp magamban nem. Még magamnak sem vallottam be, de már nem úgy néztem rá. Már nem férfiként. Már csak egy ember volt.

Megalázott, és el sem tudja képzelni milyen károkat tett bennem. Nem telt el ugyan sok idő, de nem találok magamra, nem találom az önbizalmam és a magabiztosságom és nem tudom mikor jön ez rendbe, vagy rendbe jön-e egyáltalán!?

Mindezt azért írtam le, hogy tudjátok és én is tudjam, miért lett vége a varázsos varázsnak, hogy hallt meg bennem a Doki, mint férfi. Meg tudtam neki bocsáltani, de ő már csak egy ember nekem. Hiába mond, és ír nekem olyan dolgokat, amiért pár hónapja meghalltam volna…

Ui.: Jah és érdekes, hogy az autóját miattam cseréli le, de a takaróm nem adja vissza…

Tegnap délelőtt találkoztam Dokival. Már van két hete is, hogy nem találkoztunk! Az Árkádban volt megbeszélve, ott vártam rá. amikor megjelent. Még mindig tökéletes. Mosolygott, mosolyogtam. Megittunk egy kávét és közelgő 30. születésnapjáról beszélgettünk, meg a karácsonyról. Egy hullámhosszon pendültünk, mint mindig, ez úgy látszik, nem tud elmúlni. A kávé után elindultunk sétálni, igazából nem lehet róla mit mondani, tök jó volt. Ebédeltünk, majd haza hozott. Különleges volt, mert még, azóta nem töltöttünk el egymással ennyi időt, és a jó értelemben vett megszokás is velünk volt. Már nem játszottuk meg magunkat, már csak önmagunkat adtuk…nincs mit veszteni. Szerelmes párokat átkoztunk meg! („szerelmesek, még két hónapig” *huncutt kuncogás*) Szóval majdnem pont mint régen… egy nagy különbséggel, már barátok vagyunk, lelki társak örökké!

még se írok...

bocsi

:D

Úgy hiányzol....